Megint késtem egy kicsikét, de valahogy nem tudtam magam rávenni egy új posztra az elmúlt...12 napban. :D Annyi minden történik hirtelen, hogy a nap végére már annak is örülök, van egy szép nagy puha ágyam. Hogy egy 5 éves mennyi energiával, makacssággal és ötlettel rendelkezik egy nap, közel sem arányos azzal, amivel én vészelem át azt a bő 12 órát, mire ágyba vergődik a lelkem. De akkor már ha itt tartunk, kicsit mesélek az elmúlt 2 hetemről, hiszen a régebben említett kifejezetten au paires blogomon sem frissítettem konkrétan semmit.

Az első napomra a sírógörcs, az első hetemre a kiegyensúlyozatlanság a második hetemre pedig a belerázódás szavak a leginkább találóak. A kislány akire vigyázok itt a jól nevelt kategóriának számít, otthon már egy nyűgösebb, nehezebben kezelhető gyerkőcnek mondanátok, de semmi okom a panaszra, mert mindezt kárpótolják a szülei. Hihetetlenül aranyosak és kedvesek velem, s bár nem találkozom egy nap túl sokat velük, úgy érzem bármit elmondhatok nekik vagy bármiben a segítségüket kérhetem, ha úgy adódik. De ezek csak a száraz tények, lássuk mit tapasztaltam eddig Angliából és az otthoniakból, mióta egyre inkább eltávolodom csinos kis országunktól, minden téren.

Először is, most hogy az ismerőseim kezdik realizálni, hol is vagyok pontosan, egyre többen érdeklődnek utánam - mizu, hogy vagy, mit csinálsz kint és a többi. Voltak, akikkel hirtelen olyan jóba lettünk, még arra is volt pofája 7 hónap leszarlak állapot után, hogy megkérdezze tudnék-e neki segíteni kijutni. Meglepett a napi 14 vagy több üzenet, ami a bizonyos kék színű közösségi oldalam postafiókjában várt, mert ez egyáltalán nem az átlag forgalom az én esetemben. Tehát igen, hirtelen mindenki emlékszik rád, mindenki a barátod, mindenki tudni akarja, jól vagy-e. Jó látni, amikor ilyen önzetlenek az emberek.
Ami viszont egyáltalán nem ért váratlanul, hogy nem hiányzik Magyarország. Tipikusan az az ember vagyok, aki hiányol embereket, de nem hiányol helyeket. Nem értem miért nyammognak az itt dolgozó külföldiek, amikor ők vállaltak munkát ebben az országban, kvázi tisztában kellett volna lenniük a ténnyel, hogy ez egy idegen ország, más kultúra és nyilván nem az itteniek fognak leginkább a bevándorlókhoz alkalmazkodni, holott úgy vettem észre, igen is rettenetesen alkalmazkodóak és segítőkészek a britek. Egy rakás olyannal beszéltem már itt, aki menne haza kézzel lábbal, mert rájött, hogy itt sem kolbászból fonják a kerítést. Nekem tetszik még akkor is, ha 2 hete vagyok ezen a helyen, egyre inkább azt veszem észre, mennyire nem akarok hazamenni, minden nehézség, sírógörcs ellenére amit néha a gyerek okoz nekem. Persze mindenki más, ez csak az én szemszögem. Minden esetre én már most elgondolkodtam komolyabban az itteni továbbtanulást/munkavállalást a későbbiekben.

Nem tudom csak én vagyok így ezzel, vagy más is, de amikor kilépek az utcára, elfog a "bármi megtörténhet" érzés. Nem viccelek. Bár lehet ehhez szükséges némi lelkesedés is az új helyek és utazás iránt. Nem egyszer szólítottak le az utcán totál normális, kedves emberek, a boltokban a pénztárosok nagy része mosolyog, kedvesen beszél, akár még szóba is elegyedik veled, ha nem nagy a hajtás. Bár ez egy kis város, Londonban másképp mennek a dolgok az tuti, ott aztán tízszeresére nő a "bármi megtörténhet" érzés, rengeteg helyre elmehetsz szórakozni, kajálni, vagy csak úgy lógni a levegőben. Már rengeteget vásároltam, mert a ruhák itteni viszonylatban elég olcsók, bár szeretem a szabadidőmet is nézelődéssel tölteni. Az időjárás most így augusztus végén, szeptember elején a magyar október-novemberinek felel meg, én fogvacogva bújok a bőrkabátomba amíg a helyi gyerekek, sokszor felnőttek egyaránt rövidnadrágban, polóban, netán kisruhában szaladgálnak. A nap bármely pontján előzetes figyelmeztető jelek nélkül elkezd zuhogni, aztán kisüt a nap, így esernyő nélkül nem életbiztosítás elindulni. Az életfelfogás a tévhitekkel ellentétben nem eget rengetően pozitívabb, mint máshol, de nem fognak az angolok letámadni a problémáikkal, kevesebbet panaszkodnak, kevesebb figyelmet szentelnek a nehézségeknek a saját "host familymből" kiindulva. Igyekeznek kiélvezni az életet. Ja, egyébként elég kényelmesek. :D

Így összességében véve ennyi a tapasztalatom. Direkt nem írtam a saját készségeimről, vagy hogy mennyit lehet tanulni egy utazás során, mert egyelőre nem értem a végére a dolognak. Én élvezem az ittlétet, s bizton állíthatom: Magyarországból a szeretteimen, kutyáimon és anya főztjén kívül az égadta egy világon semmi nem hiányzik.
 

Jó régen nem írtam már, de ennek is megvan az oka. Eddig nem szerettem volna világgá kürtölni (ami néha nagyon nehéz volt), s bár még most sem merem teljesen elhinni, de igen, 3 nap és külföldre költözöm. Au pair leszek Angliában, ami annyit tesz, hogy némi pénzért, fedélért a fejem felett és egyéb csudijó dolgokért cserébe vigyázok egy kislányra, na meg segítek az anyukának a háztartásban. Már csak abban reménykedem, hogy minden rendben lesz. Ám ez a blog nem ezért nyílt, ha valaki kíváncsi lesz a mindennapjaimra, az ide kattintva (update: bocsi, most néztem, elfelejtettem belinkelni a dolgot:D) olvashatja egy másik blogomat, ahol angolul próbálkozom meg az írással. Előre szólok, az angolom jelenleg...hát...mindegy.

Szóval az este folyamán csak úgy szörfölgettem az interneten (mert nem angoloznom kéne, vagy pakolnom a szobámban lévő félvasalt, vasalt és gyűrött állapotú ruhákat - áh nem) amikor belebotlottam az egyik általam feliratkozott csatorna legújabb videójába. Ez a férfiú számomra mindig kedves kis beszédeket dob össze a videóiban, ajánlom nektek is, persze ha fogékonyak vagytok rá. Egyébként ide szúrom a videót, nehogy ne tudjátok miről beszélek. Lehet művelődni :D

Ez a videó ihlette meg ezt a bejegyzést is. Amint megnéztem, pontosan arra gondoltam, hogy én is rengetegszer csinálom ezt. Kb. 1 hete láttam meg egy volt osztálytársam vigyori fotóját, amint épp tandem ugrik. Azelőtt sorra láttam az utazós képeket, a Pestre költözős szelfiket.  (nagy Budapest fétisem van:c) De most komolyan, az élet engem szívat? - kérdeztem magamtól. Az ismerőseim szó szerint kezdték el nap mint nap megvalósítani a bakancslistámon szereplő céljaimat. Ez már nekem több volt puszta véletlennél, durcásan le is írtam fájdalmas nyomorom a legjobb barátnőmnek, az élet nem élet közös önsajnálkozás nélkül. Persze.
Azért kikerültem hamar ebből a spirálból, mondván "koncentrálj a saját életedre, az Isten szerelmére", ettől függetlenül ez a videó még mindig kellett a végleges lezáráshoz. Azt hiszem.

Belegondoltatok egyébként, mennyire szívás a közösségi média? Az emberek kiposztolják milyen remek pillanataik vannak, miért szomorkodnak, mik a céljaik, hova költöznek, milyen az emésztésük, hogyan csalta meg őket a párjuk...mindezt a puszta visszajelzésért, figyelemfelkeltésért. Aztán ha nincs meg a négyszáz lájk, mennek belefojtják magukat a legközelebbi patakba. Hogy őszinte legyek, nekem is voltak olyan pillanataim, amikor irigykedve néztem másokat: hogy lehet, hogy ennek a csajnak a képét már háromszáz ember tetszikelte, nekem meg ennek a 10%-a...se. Ami a legszörnyűbb, igen, ebben méricskéltem magam, a saját értékem ez alapján határoztam meg. S akkor még nem is beszéltünk arról a generációról, akik már ebbe nőnek bele! Egy szó mint száz, van akinek egyszerűen megy, van akinek nehezebben (nagyon nehezeeen) levetkőzni ezt a civilizációs betegséget. Megpróbálni azonban több, mint érdemes.

Ennyit a mai nagy elmélkedésemről. Bújom az internetet, olvasok angol oldalakat (jézusom minek, még inkább kétségbe vagyok esve, hogy mennyi szót nem ismerek!:O) szokásokról, mindennapokról ésatöbbikről. Legközelebb már valószínűleg kintről jelentkezem, feltehetően valami hasznossal. Legyetek kíváncsiak, legyetek nyitottak, legyetek önmagatok, iksziksziksz.

Sok embertől hallom, hogy boldogok, sikeresek szeretnének lenni, én pedig értetlenül állok előttük, mondván akkor miért nem vagy az? Ők meg még értetlenebbül pislognak rám, mintha szellemet láttak volna. "De hát nem most soroltam fel, mennyi bajom van?" olvasom ki szemeikből. Na és? Ekkor jöttem rá, az emberek nagyon félredefiniálják a boldogságot, a sikert meg még inkább.

Érdemes ezen sokat töprengeni, mert tulajdonképpen az egész életed ezen az egy apró dolgon múlik, az erre adott válaszod dönti el, milyen minőségű életet fogsz élni.

Nekem a boldogság sokáig egy megfoghatatlan távoli fogalom volt, amit majd egyszer egy gyönyörű napon a jövőben el fogok érni, s majd abban a pillanatban felkiáltok: igen, mostantól boldog vagyok!
Mekkorát tévedtem! Az életem bár tele volt hol nehezebb, hol könnyebb dolgokkal, ennek ellenére egy csomó dolog volt amiért hálát adhattam volna nap mint nap. Bezzeg ez a gondolat csak jóval később kopogtatott be csukott elmém ajtaján. Reggelente felébredtem a "szerencsétlen vagyok" típusú gondolatokkal, este meg szép álmokat kívántam magamnak egy aranyos "minek vagy ezen a világon"-al. Nem viccelek, tényleg. Aztán csalódott szívvel néztem az engem körülvevő bizonyítékokra, hogy igen szerencsétlen vagyok, igen, értelmetlen a létezésem. De mit is vártam?
Állandóan elégedetlenkedünk amiért azt kapjuk, amit nem akarunk, holott csak arra gondolunk, ez tölti ki a gondolataink 90%-át egy nap folyamán. Ráadásul nem csinálunk szinte semmit, csak úgy igyekszünk alakítani a dolgainkat, hogy elkerüljük a bukást és nem úgy, hogy elérjük a célt.

Nem akarok egyedül lenni. Nem akarok szegény lenni. Miért vagyok ilyen béna? Már megint bevertem a könyököm a szekrénybe. Ez a vizsga tuti nem sikerül, csak nagyon kevés ember ment át.

Ismerős?

Sőt, mondok egy viccesebbet! A legtöbb ilyen gondolkodású ember (aki szinte csak ezekre gondol egy nap) kapásból azt válaszolja, ő pozitív, nyitott, határozott, tudja mit akar. Kérdem én, szerintetek ilyen dolgok járnak non-stop egy sikeres, boldog ember fejében?

Az ember nem úgy pottyan ki az anyukájából, hogy rögtön boldog és sikeres. Ezek olyan dolgok, amiket valaki öntudatlanul vagy nagy erőfeszítések árán, de megtanul, nem a vérében van. A tanulás üteme természetesen személyfüggő, mint ahogy egy nyelvtanulás vagy bármilyen más tárgy esetében, nem vagyunk egyformák. Felesleges azon irigykedni, másnak miért elég pár hét a kézzel fogható változások eléréséhez, míg neked pár hónap is kevésnek bizonyul. Irányítsd a figyelmed a saját életedre! A kulcs a hit, türelem és kitartás. Ezen 3 tulajdonság nem csak most, de a későbbiekben, más területeken is roppant hasznos lesz, meglátod. Ugyan ez a helyzet a siker esetében, de kár lenne tovább ragoznom mert ebben a rövidke leírásban mindent elmondtam, ami utat mutathat - a többi rajtad múlik, mint mindig, minden mással kapcsolatban is!

Mindenki elérheti ezeket akár már ebben a pillanatban is, mert minden a fejünkben dől el, de hosszú távon szükség lesz a fent említett tulajdonságokra, na meg gyakorlásra! Boldognak, sikeresnek lenni életérzés, mondhatja rád a fél bolygó, hogy milyen szerencsés vagy, amikor te pont az ellenkezőjét érzed. Mondják, a sikerért meg kell dolgozni, de nem csak fizikai értelemben. Lásd magad körül, amiért hálás lehetsz - sokszor hülyén hangzik, de próbáld meg átérezni a hajléktalanok, tartósan beteg emberek helyzetét, miközben neked van mit enned, van mit innod, van hol biztonságban nyugovóra térned, egészséges vagy. Csak úgy igazán egyszer éld bele magad ezekbe a dolgokba! Hála nélkül sosem fogod észrevenni a boldogságra okot adó dolgokat.

Általában beleesünk abba a hibába, hogy nem magunkért akarunk boldogok, sikeresek, gazdagok, szépek stb. lenni, hanem a társadalom vagy egy másik ember miatt, saját önbizalomhiányunk kompenzálása érdekében. Figyeld csak meg, amikor ábrándozol tegyük fel arról, hogy világhírű énekes vagy egy híres zenei díjátadón. Legtöbbünk rögtön arra gondol, mennyien irigylik őket, mennyi ember néz fel rájuk, nem pedig hogy ők milyen boldogok abban a pillanatban, milyen önbeteljesedést éreznek a munkájukra gondolva. Ez hatalmas hiba! Persze, emberek vagyunk, mindenkit megkísért a "tömegek felett állok" érzés, de ezt meg kell tanulni kezelni. Az már egy jó dolog, ha hajlandó vagy a változtatásra, hajlandó vagy csak magadért csinálni valamit, a saját utad, érzéseid követve élni az életed.

Ne feledd, te is boldog lehetsz, ha megerőlteted egy picit magad a változás érdekében.

Talán egyesek közületek észrevették, de én mindenképp: az idő rohan. Alig kelek fel reggelente, már azon kapom magam, hogy ránézek az órára és délután 3 van. Ilyenkor csak pislogok, hogy mégis mi a franc történik, hisz 5-6 éve még azon nyavalyogtam, mennyire nem telnek a napok. Pedig most sem csináltam az utóbbi időben sokkal többet az átlagosnál.

Szerintem ez egy remek emlékeztető, mert általában elfelejtjük mennyire kevés időnk van. Természetesen kár lenne stresszelni a megváltoztathatatlan ellen, de azt gondolni, végtelen mennyiségű idő áll egy emberélet alatt rendelkezésre egyszerű naivság. Nem élünk örökké, minden kornak megvan a maga megfelelő tevékenységi köre, az elfecsérelt pillanatokat pedig aligha tudja bárki is visszailleszteni életünk kirakójába. Ennek ellenére sokan élünk mondván "holnap is ráérek".
Nem akarok álszentnek tűnni, mert ha valaki, akkor én ezerszer elkövettem, s követem még a mai napig is el ezt a hibát. Szimplán megfeledkezem arról, hogy ez a pillanat már nem tér vissza az életembe, holnap már nem fogom tudni úgy megcsinálni azt a valamit, mint itt és most. Ha elfogadjuk a minden okkal történik tényét, ezzel automatikusan tudatosulnia kéne annak is, hogy semmi sem jut eszedbe adott pillanatban "csak úgy", pláne nem, amikor alkotó szándékról beszélünk.
Példának okáért nem tudok írni ilyen pillanatok nélkül, hiába szeretnék tegyük fel egy adott témát körbejárni mélyebben, amikor semmiféle belső ihlethez nem férek hozzá. Jobban mondva tudok, csak az már nem olyan, kicsit erőltetett szagú, semmilyen írás lesz a végeredménye. Így ha éjjel 2-kor jön az indíttatás, akkor leülök éjjel 2 órakor a laptop elé és bepötyögöm egymás után a szavakat, ami jön, de ugyan így van ez nálam mindenfajta inspiráció esetében.
Lehet jobban csinálni, megvalósítani később az adott feladatot, gondolatot, de azt a szellemi, benső pluszt hozzáadni már aligha. Ezért kell nagyon odafigyelnünk önmagunkra.

A lustaság az ember legnagyobb ellensége, de ha képesek vagyunk napról-napra meghaladni ezt a borzalmas, önpusztító tulajdonságot, egy olyan életet kapunk ajándékba, amit mindig is élni szerettünk volna. Nincs itt szó semmi egyébről, mint akaraterőről.
Kérlek, most ne kezd el csóválni a fejed és mondogatni a szokásos "te könnyen beszélsz, én olyan gyenge vagyok" mantrát, mert ez egyszerű hülyeség. Mindenki képes összeszedni magát a legnagyobb padlóról, képesek vagyunk kimászni a legmélyebb gödörből, s meg tudjuk mászni a legnagyobb hegyeket is. De nem úgy, ha közben teljes meggyőződéssel kijelentjük: ez nekem nem sikerülhet, mert nem vagyok elég hozzá.

Azért kell legyőznöd a semmittevést, mert tipikus mellékhatása ezen életformának a lassú haldoklás. Minden nap felkelsz, csinálnál is valamit, de nincs is elég kedved, nem érzed késznek magad, őrlődsz, áh inkább mégse, este aztán lefekszel azzal a drága érzéssel, amit bűntudatnak nevezünk a hétköznapokban. Ki ne felejtsem, napközben meg minden ismerősödnek nyavalyogsz az unalomról, szerencsétlen sorsodról.

Van egy rossz hírem: rajtad kívül senki nem tud változtatni az életeden. Ezért kell minden praktikát bevetni, minden erőddel elköteleződni egy adott cél mellett, legyen az a napirended teljesítése, vagy valami teljesen más. Lentebb pár tippet fogok adni ahhoz, hogyan tudjátok összeszedni kicsit magatokat. Fontos azonban tudni, hogy a hangsúly ezek mellett is rajtatok van!

• NAPIREND - az a dolog, amit később, miután jobban megerősödsz és "beleszoksz" ebbe az életformába elhagyhatsz, de addig nagyon jó szolgálatot tehet! Én kis butus, azt hittem nincs nekem ilyen baromságokra szükségem, de nagyot tévedtem, mert jelentősen megkönnyítette a napi céljaimhoz való hozzáállásom, kitartásom. Legjobb előző este összeírni a másnapi teendőket, célokat, de akár aznap reggel is megcsinálhatod. Ja és papír alapon a legjobb. Ha már dolgozol, akkor a legjobb egy határidő napló, de az otthoni dolgoknak/hobbiknak legyen egy külön kis napirendje.
• PÁRBESZÉD ÖNMAGADDAL - ezt gondolom nem kell sokat ragoznom, mert minden életmegváltoztatós, pozitívangondolkodós oldalon megtalálhatod. Igen is mondd el, hogy sikerülni fog! Dicsérd meg magad! Itt nem arról beszélek, hogy azt mondogasd a nap 24 órájában milyen f.sza gyerek vagy, csak légy tisztában honnan hova jutottál, szeresd, tiszteld, becsüld meg magad ezért. Nem mástól kell ezeket elvárnod!
• HOSSZÚTÁVÚ CÉLOK - ahhoz, hogy mindig motivált maradhass tiszta, megfogható, reális célokra van szükséged, melyek tökéletesen összhangban állnak az érzéseiddel. Hú, jó komplikáltnak hangzik nemde? Pedig nem az! Csak szánj időt az önismeretre, így találod meg leginkább azt a dolgot, amit csinálni szeretnél. Amikor megvannak, ne engedd el ezeket a célokat, hanem minél inkább törekedj feléjük akár egy motivációs tábla segítségével. Hidd el, megéri!
• NINCS HALHATATLANSÁG - bevallom, ettől a ponttól egy kicsit félek, mert nagyon sok embernél elég szenzitív téma az elmúlás, de nincs mit tenni, szerves része a mindennapjainknak ha picikét belegondolunk. Nem hisztire, önsajnálatra vagy gyűlölködésre kapsz még egy napot reggelente, hanem alkotásra, magára az élet megélésére. Tisztában kell légy vele, hogy egyszer a te időd is lejár. Csak próbaképp, mondjuk visszanéznéd életed filmjét. Te mennyire lennél elégedett a rendezői, forgatókönyvírói munkával? Itt nem a halálfélelemről, ezen való görcsölésről van szó, sőt... ez a motiváltságra akar ösztökélni Téged. Az időt okosan kell kihasználni, mert ha nem teszed, csak elmegy melletted az életed.

Ne feledd, bármilyen erőt sugalló, pozitív eszközt be kell vetned önmagad meghaladása érdekében. Sokszor halljuk, az élet kemény. Az élet nem kemény, de önmagad legyőzése bizony hatalmas kihívás. Bizonyosodj meg róla: a mai napot, mint lehetőséget nem pazaroltad el. A céljaid a sajátjaid, lehetnek ezek egészen aprók vagy nagyok, a lényeg, hogy neked örömet okozzanak.